A felső bányafal régóta kedvelt sziklamászóhely, mely alacsony falainak és könnyen mászható útvonalainak köszönhetően az ország egyik legnépszerűbb mászóhelye. A természeti értékek védelme érdekében máshol tilos sziklát mászni! A védetté nyilvánító Fővárosi Önkormányzat egyéb korlátozásokat is bevezetett a kőfejtőben. Ennek értelmében a mászóútvonalak felső részén tilos kimászni a gyepekre, onnan vissza kell ereszkedni a kiindulópontra.
A bányászat felhagyása után a területen erőteljes cserjésedés indult meg, melyben uralkodónak számít az egybibés galagonya. A kőfejtő körüli hegylábi részeken alacsony erdők alakultak ki. A bányától északra jelentős kiterjedésű tájidegen feketefenyő-telepítés található, melyben egyre nagyobb arányban jelennek meg az őshonos fásszárúak, köszönhetően a fenyőállomány öregedésének és lassú pusztulásának. A mesterségesen kialakított, nyílt sziklafelszíneken sziklagyepek és lejtősztyeprétek jelentek meg, melyek közül a legértékesebb a felső bányaudvar felett elterülő, kb. 1 hektáros rét.
Állatvilága a mozaikos élőhelyegyüttesnek köszönhetően a fővároson belül igen gazdag, bányavágatai jelentős denevér telelőhelyek.
A budapesti helyi védett élőhelyeken itt a legnagyobb az illegális tűzrakóhelyek mennyisége. A felső bányaudvarba gyakran hordanak zöldhulladékot és a kihelyezett infrastruktúrát is rendszeresen megrongálják.
A védett terület déli részén fekszik Budapest legnagyobb kőbányája, melyet már több évtizede nem művelnek. A kőfejtő három szintből áll, bányaudvarai különböző méretűek. A legnagyobb kiterjedésű a felső bányaudvar.
Alsó bányája alapszelvényként számon tartott országos jelentőségű védett terület. A felhagyott kőfejtőben eocén, oligocén képződményeket és paleokarszt formákat találhatunk. A területen több lezárt természetes üreg, barlangjárat és mesterséges bányavágat található, melyek mind formakincsüket, mind élővilágukat tekintve igen értékesek.
Seregélyes Tibor botanikus egy 1996-’97-ben végzett felmérésében 100-1000 tő közé teszi az itteni állományt és megjegyzi, hogy a lappangásra hajlamos növénynek igen nehéz a tőszámbecslése. Ettől függetlenül a legnagyobb budapesti vetővirág-állománynak tartotta a Róka-hegyi populációt. Az elmúlt években kevés virágzó egyed került elő, ezeket főként a középső bányaudvar gyepében találták.